„Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az ifjúság. Azok a szálak, amelyek akkor kötődnek, nem szakadnak el soha, mert nem a világban keresünk barátot, hanem barátunkban leljük fel az egész világot.”
Eljött az a bizonyos időszak, ami gimnáziumi éveim alatt mindig is olyan távolinak tűnt. Ez pedig nem más, mint a ballagás és az érettségi. Hiába beszéltek róla a tanáraink évek óta, szinte minden tanítási nap, hiába emlegették a felsőéves barátaim azt, hogy a szalagavató és a ballagásig milyen gyorsan telik is az idő, és hiába számoltunk vissza az osztálytermünkben található faliújságon a mérce segítségével, mégis igazából csak most tudatosult bennem, hogy eltelt ez az öt év! (Igen, öt év, mivel én nulladikos voltam :))
Tény, hogy hosszúnak tűnt ez az időszak, és sokszor nevetve gondoltam arra, hogy én vagyok a gimi egyik legidősebb tanulója. (Anélkül, hogy buktam volna…) De ez alatt az öt év alatt pedig megadatott nekem az, hogy egy évvel tovább lehettem gondtalan diák, és kényelmesebben vághatok neki az érettséginek, hisz volt időm előrehozott érettségiket és nyelvvizsgát tenni.
De ezek csak puszta adatok, eredmények, amikre büszke vagyok, de korántsem ezek tették igazán széppé az elmúlt éveket, hanem a sok kedves és vidám emlék és esemény, amiknek részese lehettem. Azok a dolgok, amikről a gyerekeimnek majd nevetve fogok mesélni, és amiknek igazi hangulatát a fényképek és a videók sosem fogják tudni visszaadni.
Gondolok itt az osztálykirándulásokra, a gólyabálokra, a szalagavatóra, a versenyekre, a diáknapokra, a jelmezversenyre, és a többi, és a többi... A közös ezekben, hogy sokat fáradoztunk velük, de a végeredményért szinte mindig teljesen megérte, és ezek voltak azok az események, amik kicsit mindig összébb kovácsolták az osztályt, és mindenki érezhette, hogy a közösség része.
Sosem gondoltam úgy, hogy hiba volt, hogy annak idején itt kezdtem meg a középiskolai tanulmányaimat. Sokan példálóznak azzal, hogy mennyivel jobb egy nagyvárosi iskola, ahol nagy bulik vannak, sok az ember, szemben egy ilyen kisiskolával. De én ezzel sosem értettem egyet. Itt ugyanis sokkal családiasabb a hangulat, hisz ott ahol az ember könnyen beleszürkül a diákok tömegébe. Itt mindenki sokkal közvetlenebb, és bárkihez nyugodtan lehet fordulni.
Végül, de nem utolsó sorban, számomra a legtöbbet jelentette, hogy az iskola jóval több volt, mint egy egyszerű épület, ahol minden nap eltöltök átlagosan hatszor 45 percet, 10 perces szünetekkel megtoldva. Itt ugyanis olyan nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, akikre mindig boldogan fogok gondolni, és ők azok, akiket nem sosem akarok elfelejteni. Legyen szó a barátaimról, a kedvesemről vagy a tanáraimról.
Öt év nagyon is hosszú idő, mindenki változik, mindenki érettebb lesz, és mindenki egy kicsit felnő. Nevetve gondolunk vissza arra, hogy milyen gyerekesek és kicsik is voltunk még az első évben, és azóta hová jutottunk, hogy felcseperedtünk. De most egy újabb kihívás előtt állunk, amit teljesítenünk kell. Hamarosan egy új élet és sok új lehetőség nyílik meg előttünk, ami egyszerre izgalmas, érdekes, de kissé rémisztő is. ;)
Eljött az a bizonyos időszak, ami gimnáziumi éveim alatt mindig is olyan távolinak tűnt. Ez pedig nem más, mint a ballagás és az érettségi. Hiába beszéltek róla a tanáraink évek óta, szinte minden tanítási nap, hiába emlegették a felsőéves barátaim azt, hogy a szalagavató és a ballagásig milyen gyorsan telik is az idő, és hiába számoltunk vissza az osztálytermünkben található faliújságon a mérce segítségével, mégis igazából csak most tudatosult bennem, hogy eltelt ez az öt év! (Igen, öt év, mivel én nulladikos voltam :))Tény, hogy hosszúnak tűnt ez az időszak, és sokszor nevetve gondoltam arra, hogy én vagyok a gimi egyik legidősebb tanulója. (Anélkül, hogy buktam volna…) De ez alatt az öt év alatt pedig megadatott nekem az, hogy egy évvel tovább lehettem gondtalan diák, és kényelmesebben vághatok neki az érettséginek, hisz volt időm előrehozott érettségiket és nyelvvizsgát tenni.
De ezek csak puszta adatok, eredmények, amikre büszke vagyok, de korántsem ezek tették igazán széppé az elmúlt éveket, hanem a sok kedves és vidám emlék és esemény, amiknek részese lehettem. Azok a dolgok, amikről a gyerekeimnek majd nevetve fogok mesélni, és amiknek igazi hangulatát a fényképek és a videók sosem fogják tudni visszaadni.
Gondolok itt az osztálykirándulásokra, a gólyabálokra, a szalagavatóra, a versenyekre, a diáknapokra, a jelmezversenyre, és a többi, és a többi... A közös ezekben, hogy sokat fáradoztunk velük, de a végeredményért szinte mindig teljesen megérte, és ezek voltak azok az események, amik kicsit mindig összébb kovácsolták az osztályt, és mindenki érezhette, hogy a közösség része.
Sosem gondoltam úgy, hogy hiba volt, hogy annak idején itt kezdtem meg a középiskolai tanulmányaimat. Sokan példálóznak azzal, hogy mennyivel jobb egy nagyvárosi iskola, ahol nagy bulik vannak, sok az ember, szemben egy ilyen kisiskolával. De én ezzel sosem értettem egyet. Itt ugyanis sokkal családiasabb a hangulat, hisz ott ahol az ember könnyen beleszürkül a diákok tömegébe. Itt mindenki sokkal közvetlenebb, és bárkihez nyugodtan lehet fordulni.
Végül, de nem utolsó sorban, számomra a legtöbbet jelentette, hogy az iskola jóval több volt, mint egy egyszerű épület, ahol minden nap eltöltök átlagosan hatszor 45 percet, 10 perces szünetekkel megtoldva. Itt ugyanis olyan nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, akikre mindig boldogan fogok gondolni, és ők azok, akiket nem sosem akarok elfelejteni. Legyen szó a barátaimról, a kedvesemről vagy a tanáraimról.
Öt év nagyon is hosszú idő, mindenki változik, mindenki érettebb lesz, és mindenki egy kicsit felnő. Nevetve gondolunk vissza arra, hogy milyen gyerekesek és kicsik is voltunk még az első évben, és azóta hová jutottunk, hogy felcseperedtünk. De most egy újabb kihívás előtt állunk, amit teljesítenünk kell. Hamarosan egy új élet és sok új lehetőség nyílik meg előttünk, ami egyszerre izgalmas, érdekes, de kissé rémisztő is. ;)
