Alapvetően szeretem a biztos és állandó dolgokat. Azt ami tutira bevált, és nem jelent túlzottan nagy kockázatot. Nem egyszer felteszem magamban a kérdést: a biztosat megéri-e kockáztatni és feladni a váratlanért és az újért? Az más kérdés, hogy gyakran nem lehet nemet mondani, és ennek talán az új környezet is köszönhető.
Felkerülni Budapestre, fővárosi diáknak lenni: csak a puszta tények is megváltoztatnak hirtelen mindent. Egyszer csak azzal kell szembesülni, hogy az otthoni nyugalom helyett itt nagy a zaj, a nyüzsgés, óriási a forgatag, mindenki rohan és valahogy minden olyan más. Talán csak azért van ez így, mert mások már igazodtak ehhez, és én még nem tudtam teljesen.
Az első utak, amikor nem egyszer még kissé idegesen indulok el, hogy odatalálok-e ahová kell, meglesz-e minden időben, vajon tuti jó helyre megyek-e? Minden olyan hatalmas és félelmetes, még jobban nehezíti a dolgomat, hogy könnyű elbámészkodni és elgondolkodni, mert itt valóban mindig történik valami. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy megszoktam, és mindezt viszonylag gyorsan tettem meg. Szép lassan kitárul előttem minden, kezdek mindent megismerni és átlátni, és rájövök, hogy nem is annyira nehéz és bonyolult ez az egész rendszer. Talán azért is van ez, mert rá vagyok kényszerítve, hogy megszokjam, csak alkalmazkodnom kell. (Másrészt, ha túl bonyolult lenne akkor majd 2 millió ember, hogy igazodna el itt nap mint nap? :))Rájövök, hogy minden annyira relatív. Ha otthon azt mondom, hogy 12 megállót kell mennem a villamossal, majd kettőt metróval, és még kb. 200-300 métert kell sétálnom a főiskoláig, akkor mindenki elképed, hogy nekem mennyit kell utaznom naponta. Ha belegondolok ezt az utat átlagosan fél óra-35 perc alatt teszem meg. Van aki naponta még ennél is jóval többet utazik, hogy beérjen ugyanakkora, mint én. Ezért én inkább azon gondolkodom, hogy ezt a közepes ideig tartó utat is mivel töltsem: nézelődjek, vagy kicsit pihenjek, vagy melyik könyvet rakjam be a táskámba?De ami igazán feltűnt az az, hogy amikor hazaérek minden olyan picinek és csendesnek tűnik, mintha minden összement volna, amíg én nem voltam otthon!
