Alapvetően szeretek filmeket nézni, csak egy baj van velük: nincs elég időm rájuk! A filmnézés nem olyan, mint a zenehallgatás. Az kifejezetten jó kísérője tud lenni egy másik tevékenységnek, kellemes háttérzajként tud működni, segít megalapozni a hangulatot. A filmek esetében ez nem működik így. Az jóval több érzékszervünkre akar hatni. Arra jobban oda is kell figyelni. Épp ez a hátránya, hogy sok időt kell rá szánni. 
Közben valami teljesen más tevékenységet nem folytathatsz, különben lemaradsz, elveszted a fonalat, aztán kénytelen vagy visszatekerni, vagy a melletted ülőt zaklatni mindenféle hülye kérdéssel. (Akik ezeknek ált. nagyon tudnak örülni :D) Lényeg a lényeg, hogy időt kell rá szánni.
Hétköznap persze mindenre van időm, de erre szinte sosem. Még a gimi elején leszoktam a tévézésről, azóta jobbára maradt a mozi és a DVD-k, meg pár sorozat. Persze, azokon a heteken, amikor élni alig van időm, akkor naná, hogy nincs energiám leülni megnézni egy hosszú, érzelmekkel és rejtélyekkel teli filmet, ami több szálon fut, amikor minden apró momentum jelentéssel bír, és aminek a végén egy olyan csavar lesz, amire 90 perc után is felkapom a fejem, és azt mondom, hogy igen! Ezt na ezt tuti nem gondoltam volna!
Az ilyen álmos, ált. péntek estéken max. egy gagyi, aranyos, romantikus vígjátékra vagy egyéb hasonlóra van csak energiám. Amit csak úgy nézni kell, el lehet bambulni rajta, ha 10 percig nem figyelek, akkor sem követtem el óriási bűnt. Az a tipikus: nézek ki a fejemből és vigyorgok, mint a vadalma feeling.
Senki ne mondja nekem, hogy ő nem szereti az ilyeneket! Elvből elveti ezt, és ha kényszerítenék, se nézne meg egy ilyet. Naná, hogy nem lenne igaz!
Persze, nem ez az elvárás. Nem tudom miért, de az utóbbi időben, ha szóba kerülnek a különböző díjra érdemes mozik, akkor az embereknek tuti nem a vígjátékok fognak beugrani. Hanem a különböző drámai eseményekkel túlfűtött, meghatódós, szívmegszakadós filmek, vagy azok, amik valami roppant nyomasztó környezetben játszódnak, vagy olyan helyzetben, amik igazából egy amerikai embernek jelentenek valamit, nem pedig egy európainak, különösen nem egy Közép-európainak.
Félreértés ne essék, vannak ezek között is kifejezetten remek alkotások, és pár nagy kedvencem is ebbe a kategóriába sorolható, de attól még miért kell azt gondolni, hogy csak ezek a filmek a jók? Ha egy film ér valamit, akkor legyen tele minél több drámával, akkor majd talán értékelik is valamire. Legyen benne remek színészi játék, hatódjunk meg, miközben a főhős szenved, és amikor a stáblista lemegy, akkor gondoljunk arra, hogy milyen csodálatos érzelmeket fejezett ki az adott karakter.
A másik kedvencem, amikor egy könyvet dolgoznak fel. Aki ilyenre vállalkozik, az alapból elég nehéz fába vágja a fejszéjét. Egy könyvet ugyanis szinte sohasem lehet ugyanúgy visszaadni, mint ahogy azt egy író leírta, vagy ahogyan azt az olvasó maga elé képzelte. (Ismerek pár nagyon jó ellenpéldát, de ez igencsak kevés.) De könyörgöm, ha már díjazzuk őket, legalább előtte lapozzunk már bele az adott olvasmányba! Ne méltassuk már egy olyan dolog forgatókönyvét, aminek köze nincs az eredetihez. Amin látszik, hogy a rendező kicsit fel akarta turbózni az alapstoryt, kicsit hoolywoodiasabbá akarta tenni, hogy az megfeleljen az ilyen sznob kritikusoknak. És így egy adott film pont a lényegét veszíti el, pont azt, ami megfogta a könyvet OLVASÓT.
Lehet azért, mert ők csak az adott témára koncentrálnak, és nekik az egész csak annyit mond: hmm, egy holokausztról szóló mű, vagy egy nehéz sorsú sportoló küzdelmeinek könnyfakasztó története, esetleg egy háborús hős küzdelme a hazájáért, a békéért, a szerelméért és a demokráciáért. Az eszmék szépek, de a megvalósítás egy giccs, kifejezetten nehezen fogyasztható, és látszik, hogy csak ezeknek a bíráknak jelent valamit. Az átlagembernek nem. Így, hogy lehet valami úgy az év filmje, ha az csak egy szűk kör ízlését tükrözi?
Ciki lenne azt mondani egy kellemes és igényes vígjátékra, hogy az jó? Ciki lenne beismerni egy könnyen fogyasztható darabra, hogy megérte a mozijegy árát? Vagy már lehet idejemúlt az ilyeneknek adni a különböző elismeréseket? Ki tudja, mit hoz a jövő, és mi lesz mondjuk 20 év múlva a divat? Lehet, hogy akkor pont ezeket a filmeket fogjuk visszasírni … :P
Közben valami teljesen más tevékenységet nem folytathatsz, különben lemaradsz, elveszted a fonalat, aztán kénytelen vagy visszatekerni, vagy a melletted ülőt zaklatni mindenféle hülye kérdéssel. (Akik ezeknek ált. nagyon tudnak örülni :D) Lényeg a lényeg, hogy időt kell rá szánni.Hétköznap persze mindenre van időm, de erre szinte sosem. Még a gimi elején leszoktam a tévézésről, azóta jobbára maradt a mozi és a DVD-k, meg pár sorozat. Persze, azokon a heteken, amikor élni alig van időm, akkor naná, hogy nincs energiám leülni megnézni egy hosszú, érzelmekkel és rejtélyekkel teli filmet, ami több szálon fut, amikor minden apró momentum jelentéssel bír, és aminek a végén egy olyan csavar lesz, amire 90 perc után is felkapom a fejem, és azt mondom, hogy igen! Ezt na ezt tuti nem gondoltam volna!
Az ilyen álmos, ált. péntek estéken max. egy gagyi, aranyos, romantikus vígjátékra vagy egyéb hasonlóra van csak energiám. Amit csak úgy nézni kell, el lehet bambulni rajta, ha 10 percig nem figyelek, akkor sem követtem el óriási bűnt. Az a tipikus: nézek ki a fejemből és vigyorgok, mint a vadalma feeling.
Senki ne mondja nekem, hogy ő nem szereti az ilyeneket! Elvből elveti ezt, és ha kényszerítenék, se nézne meg egy ilyet. Naná, hogy nem lenne igaz!
Persze, nem ez az elvárás. Nem tudom miért, de az utóbbi időben, ha szóba kerülnek a különböző díjra érdemes mozik, akkor az embereknek tuti nem a vígjátékok fognak beugrani. Hanem a különböző drámai eseményekkel túlfűtött, meghatódós, szívmegszakadós filmek, vagy azok, amik valami roppant nyomasztó környezetben játszódnak, vagy olyan helyzetben, amik igazából egy amerikai embernek jelentenek valamit, nem pedig egy európainak, különösen nem egy Közép-európainak.
Félreértés ne essék, vannak ezek között is kifejezetten remek alkotások, és pár nagy kedvencem is ebbe a kategóriába sorolható, de attól még miért kell azt gondolni, hogy csak ezek a filmek a jók? Ha egy film ér valamit, akkor legyen tele minél több drámával, akkor majd talán értékelik is valamire. Legyen benne remek színészi játék, hatódjunk meg, miközben a főhős szenved, és amikor a stáblista lemegy, akkor gondoljunk arra, hogy milyen csodálatos érzelmeket fejezett ki az adott karakter.
A másik kedvencem, amikor egy könyvet dolgoznak fel. Aki ilyenre vállalkozik, az alapból elég nehéz fába vágja a fejszéjét. Egy könyvet ugyanis szinte sohasem lehet ugyanúgy visszaadni, mint ahogy azt egy író leírta, vagy ahogyan azt az olvasó maga elé képzelte. (Ismerek pár nagyon jó ellenpéldát, de ez igencsak kevés.) De könyörgöm, ha már díjazzuk őket, legalább előtte lapozzunk már bele az adott olvasmányba! Ne méltassuk már egy olyan dolog forgatókönyvét, aminek köze nincs az eredetihez. Amin látszik, hogy a rendező kicsit fel akarta turbózni az alapstoryt, kicsit hoolywoodiasabbá akarta tenni, hogy az megfeleljen az ilyen sznob kritikusoknak. És így egy adott film pont a lényegét veszíti el, pont azt, ami megfogta a könyvet OLVASÓT.
Lehet azért, mert ők csak az adott témára koncentrálnak, és nekik az egész csak annyit mond: hmm, egy holokausztról szóló mű, vagy egy nehéz sorsú sportoló küzdelmeinek könnyfakasztó története, esetleg egy háborús hős küzdelme a hazájáért, a békéért, a szerelméért és a demokráciáért. Az eszmék szépek, de a megvalósítás egy giccs, kifejezetten nehezen fogyasztható, és látszik, hogy csak ezeknek a bíráknak jelent valamit. Az átlagembernek nem. Így, hogy lehet valami úgy az év filmje, ha az csak egy szűk kör ízlését tükrözi?
Ciki lenne azt mondani egy kellemes és igényes vígjátékra, hogy az jó? Ciki lenne beismerni egy könnyen fogyasztható darabra, hogy megérte a mozijegy árát? Vagy már lehet idejemúlt az ilyeneknek adni a különböző elismeréseket? Ki tudja, mit hoz a jövő, és mi lesz mondjuk 20 év múlva a divat? Lehet, hogy akkor pont ezeket a filmeket fogjuk visszasírni … :P
