Anyanyelven

Valamelyik nap rám jött a nosztalgiázhatnék, és akkor kerestem rá régi Disney dalokra. Az általam olyan sokat szidott magyar zeneiparban kevés kiemelkedő alkotás van, de ha valamihez értünk, azok a Disney rajzfilmek magyar verzió. Csak példaként ott van Meg dala a Herculesből, ami az egyik legjobb verziója lett az eredeti dalnak. (külföldiek által is megerősítve) Aki nem hiszi, az katt ide: http://www.youtube.com/watch?v=ilx5aImxDK0&feature=related
Nah, de ráakadtam pár igazi érdekességre is, köztük a Pocahontas Wind of Colors-ára is. Mit ne mondjak, ez volt az egyik kedvenc Disney rajzfilmem, igaz a mesének nem sok köze van a valósághoz, de legalább egy nagyon szép történet kerekedett ki így is az egészből. És ebben a videóban 28 különböző nyelven énekel kedvenc indiánlányunk. :)
És valóigaz, hogy az ember csak akkor tanulja meg igazán értékelni a saját nyelvét, ha a nyelvvizsgával szenved, vagy ha külföldön van, és már rég szólalhatott meg az anyanyelvén. Mert igenis nagyon szép, dallamos a magyar nyelv.

Amiért mindenki fél

Már rég voltam úgy, hogy egyszerre ennyi gondolat kavargott bennem. Nem egyszer bejelentkezem, hogy most írok erről meg arról, de mikor odakerülnék, hogy elküldjem, akkor elfog az érzés arról, hogy elég jó téma lesz-e? Egyáltalán el fogja-e valaki olvasni? És inkább nem közlöm a gondolataim a nagyvilággal.
Egyik percben azt érzem, hogy nagyon boldog vagyok, úgy érzem bármire képes vagyok, de a következőben semmit sem érzek biztosnak, ami körülvesz. Nem érzem úgy, hogy azokért, akikért én bármit megtennék, azok is oly sokat tennének értem. Vagy néha úgy érzem bármire képes vagyok, máskor meg roppant esetlennek és gyöngének tartom magam. Nem látom értelmét annak a sok fáradozásnak, amiért hajtok.
Igazából ez elég mondvacsinált problémának tűnik, talán vannak akik buta libának is tartanak azért, hogy csak ennyin problémázom. De valamilyen szinten természetesnek és normálisnak is érzem azt, ami most lezajlik bennem.

Mert mindenkinek vannak mindennapos félelmei, problémái még, ha azokat jól el is rejti a világ elől. De, ha nem lennének, akkor is biztosan találna, hogy ne unatkozzon, hogy legyen min rágódni, legyen, ami hajtja, vagy épp ott legyen indoknak, ha valami nem sikerül. El tudja mondani, hogy ő nem tehet semmiről, hanem ennek meg annak a hibája…
Ezt támasztja alá az egyik kedvenc íróm is az alábbi írásban. Érdemes elolvasni!

“Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.

Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek a fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyáltalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.”

/Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony/