Húsvéti sorok

Elég rég jutottam el odáig, hogy valami bejegyzés félét írjak, szóval nagyon is úgy érzem, hogy itt az időm. :) Kezdjük a nap aktualitásával. Húsvét! Hogy mire is emlékezünk ezen a napon, és mit is ünneplünk, azt most nem fogom leírni. Egyrészt, szerintem mindenkinek illene legalább ennyit ismerni, másrészt ennek a bejegyzésnek most nem ez lenne a fő feladata. Hanem …
Mi az első dolog ami beugrik, ha ezt a szót hallom? Az, hogy mennyire utálom. Ennél szebben is indíthattam volna, de sajna ez az igazság.

Még kicsi voltam főleg azzal volt bajom, hogy ilyenkor bájosan fel kellett öltözni, kis szoknyácskába, amit pici lányként annyira nem élveztem. Meg persze a harisnyák, amiket a mai napig is az egyik legutálatosabb ruhadarabok közé sorolok. (És amiket hihetetlen érzékem van kilyukasztani …) Azon a napon egyedül azt élveztem, hogy a nyuszi nekem is hozott ajándékot. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy sosem ettem meg a csokinyuszit, mert mindig megesett rajta a szívem. Egyedül a After Eight-es és a Smarties nyúlnak nem volt ekkora szerencséje.
Jobban belegondolva a szokásokkal még nem is lenne bajom. Szép magyar hagyomány, legalább ennyit őrizzünk meg. Ha fiúból lennék, talán még élvezném is. De mivel a szünet mindig rövid, mindig fáradt vagyok, mindig kapkodni kell valamin, sok a macera, ezért nem élvezem soha.
Az első dolog, hogy korán kell(ene) kelni. Ez enyhén szólva nehezemre esik, azok után, hogy éjfélkor én mindig felvagyok és még javában szöszölök valamin.
Napközben várakozni, hogy ki mikor jön. Jó nagylánynak lenni és segíteni anyáéknak a készülődésben. Szépen mosolyogni, meghallgatni ugyanazokat a verseket (már, ha legalább mondanak) sokadszorra is. Úgy tenni, mintha örülnék, hogy egy újabb kölnivel öntöznek meg, ami az előző tízzel együtt egy meglehetősen érdekes egyveleget alkot.

Néha elmondom azon javaslatomat, hogy mi lenne, hogyha jövőre elmennénk jó messzire, távol a sok locsolótól. De erről nehéz meggyőzni bárkit is. Mert vidéken még mindig „ez a szokás”… Legalább hálát adhatok, hogy engem még soha senki nem keltett hideg vízzel egy nagy vigyor kíséretében, vagy szódával, ahogy az másoknál megszokott dolog. (Ezt próbálja valaki meghúzni … addig ismert …)
Másrészt idén nincs is túl jó idő. ;)

K.H.Ü.K. mkinek! Jah, és nagyon nyuszit!!!!! (ami az egyik kedvenc állatkám, és nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon szertnék egyszer egyet!) :)

A történelem és az idő tanulságai

Ma töri fakultáción, holt fáradtan, a kiselőadást jegyzetelve, azon gondolkodtam, vajon akikről tanulok nagy államférfiakról, tudósokról, hadvezérekről, azok milyen emberek is lehettek valójából?
Vajon megérdemelték-e azt, hogy több száz vagy akár ezer évvel utána is emlegessük őket, tisztelegjünk nagy cselekedeteik előtt? Mert hány olyan ember van, akik csak azért híresek, mert jókor jó helyen voltak. Nekik tulajdonítnak egy találmányt, egy fontos észrevételt, holott lehet, hogy ellopták valakinek az ötletét, vagy csak nekik dolgozott valaki, de mi nem arra az ismeretlenre emlékezünk, hanem arra, aki a munkáltatója volt. Esetleg ki tudja, lehet, hogy az a híres ember, akit nagy hazafinak tartunk annak szörnyű volt a magánélete. Elképzelhető, hogy egy szemét alak volt, aki a körülötte élők életét megkeserítette a rossz természetével. Mi mégis tisztelgünk a nagysága előtt.
De abban mind megegyeznek, hogy csak előbb vitték a történelmünk, a sorsunk. És, ha rájuk nem figyelnek oda, akkor ki tudja, vajon ott tartanánk-e, ahol most tartunk? Az idő amúgy is sokszor megszépíti az eltelt éveket.

Gondoljunk tovább ezt a fogalmat, hogy „az idő megszépíti az eltelt éveket” és gondoljuk csak saját magunkra!
Például, hányszor visszasírjuk a gyermekkorunk egy-egy helyszínét. Pedig akkor lehet, hogy utáltuk a sulit, nem egy osztálytársunkat és a tanárainkat is túl szigorúnak tartottuk. De csak később jövünk rá milyen jó dolgunk volt, hogy ők még odafigyeltek ránk és nevelni próbáltak minket, meg segíteni, hogy ne kallódjunk el.
A másik eset, amikor durcizunk és mérgesek vagyunk egy barátunkra. Ha sokat töprengünk az adott szituáción, akkor gyakran arra jutunk, hogy nem biztos, hogy megéri haragtartónak lennünk. Sokszor csak magunkkal szúrunk ki. Nem biztos, hogy megéri a végletekig büszkének lennünk. Nem egyszer akár az is előfordulhat, hogy miután megoldódik a probléma, már csak nevetünk a velünk történt eseten és rádöbbenünk gyerekesek voltunk. Néha igenis felül kell emelkedni a problémáinkon, különben a saját csapdánkba esünk…

Ahogy pedig múlik az idő, sokszor annál jobban belenyugszunk a történtekbe, és annál pozitívabban gondolunk vissza az eltelt időre. Talán azért is, mert ahogy telnek az évek, annál egyszerűbb felejteni.

Slideshow

Ez egy tipikus példája annak, amikor az ember órákat szenved, hogy valami szép, és elég ízláses legyen. Aztán a cél előtt egy lépéssel elszúrja, mert rossz helyre rakja a "nagy művét" :P

Még egy gondtalan tavasz :)

Idáig vártam hátha végre tavasziasabb idő lesz, de úgy érzem fel kell adnom, ha az első bejegyzésem nem a hónap közepén akarom megírni. :P Eddig egy délutánt leszámítva minden nap szomorkás az idő.

Nem tudom ki, hogy van vele, de rájöttem az én hangulatomat nagyban tudja befolyásolni az időjárás. Amikor egész nap ülök a „csodálatos” osztálytermünkben, jegyzetelek egy-egy unalmasabb órán, és még közben az eső is esik, akkor egy idő után akaratlanul is de egyre morcibb/álmosabb leszek a körülöttem élők nagy örömére. Aztán elkezdek visszaszámolni, hogy mikor lesz már végre hétvége. Valahogy, ahogy öregszem, annál gyakrabban teszem ezt. ^.^
Nah, de beköszöntött végre ez az évszak is! Az egyik legszebb évszak, még ha nem is a kedvencem. Indokolni hosszú lenne, sok a pro és kontra, amivel most nem fogok senkit se terhelni.
Egyre többet gondolkodtat el az a tény, hogy ez talán az utolsó gondtalan tavaszom, amikor még gimis vagyok, nem kell az érettségi vagy a vizsgák miatt aggódnom, amikor még nem kell teljesen felnőnöm. Amikor még nyugodtan töprenghetek azon délután, a kertben, hogy milyen fura, hogy már március elején nyílik a nárcisz és a tulipán, pedig ksikoromban még ezt adtam anyának anyák-napjára…