Rómeó nem itta meg a mérget

Mikor az ember mesél egy történetet, elég gyakran jut el addig a bizonyos „ha”-ig. Mi is ez a „ha”? Csak vegyük a legegyszerűbb példákat „ha rájöttem volna…”, vagy „ha időben elindultam volna”, esetleg „ha ott lettem volna mellette” stb. stb. Így már gondolom érthetőbb. Ezt a kifejezést mindenki annyira szereti használni, és sokszor mennyire feleslegesen. Gondoljunk csak arra a bugyuta, de igaz közmondásra: utólag olyan okosnak lenni, mint előbb hülyének. :P
Hányszor érzem azt könyvek, vagy filmek végén is, hogy mennyivel jobb lett volna, HA máshogy alakultak volna az események. Mikor két órát ülök a képernyő előtt, vagy elolvasok több száz oldalt, aztán szívem szerint a földhöz vágnám a könyvet, amiért azt a végén így elrontották.
Most mégis egy olyan mű jut eszembe, amit szerintem szinte mindenki ismer, és aminek tragikus befejezése sok embert elszomorított, de szerintem mégis így nyerte el a darab a legtökéletesebb befejezését. Ez pedig nem más, mint a Rómeó és Júlia. Igen, ez most így elég morbidnak tűnik, de vegyük csak a legfontosabb okokat, amiért William Shakespeare jól döntött, hogy így zárta le a művet.
Először is vegyük Shakespeare saját érveit. Egyrészt ő egy Arthur Brooke költeménynek a színpadi készítette el és próbált hű maradni az eredeti műhöz. De a két szerelmes történte amúgy is egy elég ismert és kedvelt történet volt már akkor is. De próbáljunk meg elvonatkoztatni ettől, és gondoljunk arra, hogy „mi lett volna, ha” úgy zárta volna le a darabot, hogy a két főhős mégis elmenekül és boldogan él tovább? Nos, ez lenne a lehető legidétlenebb befejezés. Egy újabb rózsaszínködös, giccses történetre kinek lenne szüksége? Azt majd megírja Hollywood egy könnyed romantikus vígjátékban, amit majd egész kellemes is lesz megtekinteni, egy hosszú és fárasztó hét után, amikor csak arra vágyunk, hogy 90 percig bámuljunk ki a fejünkből.
Másrészt mennyire irreális befejezés lenne. Mi az esélye annak, hogy valóban boldogak lennének? Az szép és jó, hogy szeretik egymást, de meddig? Mi van, ha csak hirtelen fellángolás volt köztük az egész? Hisz Júlia csak 14 éves, Rómeó pedig a mű elején is azt hitte, hogy megtalálta az igazit, egy Róza nevű hölgy személyében. Ezek után meddig lennének együtt? Lehet, hogy szégyenszemre el is hagynák a másikat, ezzel csak tovább növelnék a szakadékot a két család között. És akkor kezdődne el az igazi viszálykodás, ami már egy másik drámai műnek lehetne az alaptörténete.
Ezek után inkább maradjunk a szomorú, kissé túlérzelgős befejezésnél, ami legalább emlékezetes.