Még csak egy hete, hogy elkezdődött a suli és eljött Egyed és Egon szülinapja, ismertebb nevén, szept. 1. Kevés hónapkezdés van, amit diákként igazán eszébe vés az ember. Általában csak írás közben veszem észre, hogy mennyire eltelt az idő, és már új hónap nevét írom le. Annyira egyszerű elveszíteni az időérzékünket … 
De ahogy szép lassan kezdek visszarázódni a suliba, a tanulásban, már annyira távolinak tűnik a nyár. A sok szép emlék, amire egész tanévben gondolhatok, és ami lelki szemeim előtt fog lebegni, akkor amikor szívem szerint már földhöz vágnám a tankönyveim. Aztán elkezdhetek visszaszámolni a következőig nyárig …
De a lényeg, hogy kezdődött minden elölről, az oly egyszerűnek tűnő, mégis bonyolultan megoldott dolgok, a nagy nevetések és a szomorkodások. Miközben vágyakozok és visszaszámolok …
Aztán az a bizonyos érzés, amikor annyira jól tudna esni a másik közelsége. Mert néha semmi sem esne jobban, mint pár kedves szó és egy ölelés. Mindig is úgy gondoltam, hogy az ölelés tud az egyik legintimebb dolog lenni. Bensőséges és nagyon megnyugtató is egyszerre. Gyakran ez esik a legjobban, plusz az a néhány kedves szó, amik ekkor elhangzanak. Ilyenkor érezheti az ember azt, hogy ezek az érintések és szavak mennyire is jönnek szívből, és mennyi belőlük a képmutatás, és a kötelező máz és báj, amivel manapság minden be van vonva. Legalább kiderül, hogy mennyire is őszinte a másik. De ezt az érzést az ember nem mindig kaphatja meg, csak vágyhat rá… És közben visszaszámol …
De újra itt az újabb kihívások, amik teljesítése közben nem egyszer van gyomorgörcse az embernek, de mégis megpróbál a lehető legtöbbet megtenni a célokért. Mert nincs is jobb, mint a végén büszkén megállapítani, hogy: sikerült. Eltörpülnek azok a percek, amikor gyötrődött, amikor ideges volt, amikor csak vágyódott és visszaszámolt.
Ilyenkor aztán valóban egy időre visszaáll a világ rendje :)
De ahogy szép lassan kezdek visszarázódni a suliba, a tanulásban, már annyira távolinak tűnik a nyár. A sok szép emlék, amire egész tanévben gondolhatok, és ami lelki szemeim előtt fog lebegni, akkor amikor szívem szerint már földhöz vágnám a tankönyveim. Aztán elkezdhetek visszaszámolni a következőig nyárig …
De a lényeg, hogy kezdődött minden elölről, az oly egyszerűnek tűnő, mégis bonyolultan megoldott dolgok, a nagy nevetések és a szomorkodások. Miközben vágyakozok és visszaszámolok …
Aztán az a bizonyos érzés, amikor annyira jól tudna esni a másik közelsége. Mert néha semmi sem esne jobban, mint pár kedves szó és egy ölelés. Mindig is úgy gondoltam, hogy az ölelés tud az egyik legintimebb dolog lenni. Bensőséges és nagyon megnyugtató is egyszerre. Gyakran ez esik a legjobban, plusz az a néhány kedves szó, amik ekkor elhangzanak. Ilyenkor érezheti az ember azt, hogy ezek az érintések és szavak mennyire is jönnek szívből, és mennyi belőlük a képmutatás, és a kötelező máz és báj, amivel manapság minden be van vonva. Legalább kiderül, hogy mennyire is őszinte a másik. De ezt az érzést az ember nem mindig kaphatja meg, csak vágyhat rá… És közben visszaszámol …
De újra itt az újabb kihívások, amik teljesítése közben nem egyszer van gyomorgörcse az embernek, de mégis megpróbál a lehető legtöbbet megtenni a célokért. Mert nincs is jobb, mint a végén büszkén megállapítani, hogy: sikerült. Eltörpülnek azok a percek, amikor gyötrődött, amikor ideges volt, amikor csak vágyódott és visszaszámolt.
Ilyenkor aztán valóban egy időre visszaáll a világ rendje :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése