Neki, Nekem, Neked a Legfontosabb

Nemrég olvastam egy érdekes mondatot: „Az emberek az esetek 95%-ban mindig magukra gondolnak.”
Mérget vennék rá, hogy aki most ezt meglátta, az biztosan ezt mondja: „ez nem is igaz”, „én nem vagyok ilyen,” „ezt sem valami normális írhatta” stb. Aztán kicsit jobban belegondolunk, és rá kell jönnünk, hogy valóban mennyire helytálló ez a mondat. Szeretünk magunkra gondolni, szeretjük magunkat kényeztetni, szeretünk dicsértet, jó dolgot hallani, szeretjük szépnek érezni magunkat, szeretünk magunkról beszélni, gyakran használjuk azokat a szavakat, hogy: „szerintem”, „én úgy gondolom”, és sok esetben a saját érdekeinket és sérelmeinket helyezzük előtérbe. Ez pedig mi, ha nem az, hogy magunkra gondolás?
Egyre biztosabb vagyok például abban, hogy szeretjük magunk körül gyártani a problémákat. Kevés olyan embert ismerek, aki teljesen elégedett lenne az életével. Mindig van valami… ha nincs munka az a baj, ha van az is. Jó dolog valamiért sóvárogni, jó dolog valami miatt rágódni. Vagy magánéleti problémát gyártunk, hirtelen előjövünk ezeréves sérelmekkel, felidegesítjük magunkat minden apróságon, új változásokat találunk ki, vagy összeállunk valami teljesen reménytelen alakkal. Csak azért, mert nincs mit csinálni. Nem is azért, mert ezek az apróságok olyan fontosak lennének, hanem azért, mert valami kell, ami leköti a figyelmünket, amiért lehet idegeskedni, gyötrődni, filozofálgatni, megsértődni, majd látványosan kibékülni és örülni. Gyakran nem is a cél megszerzése az öröm, hanem az, hogy közben fontosnak érezhetjük magunkat és tudjuk, hogy mások törődnek velünk.
De ilyenkor a mi bajunk a legfontosabb és a legnagyobb dolog a világon. Valami ott munkálkodik bennünk és nehéz ettől szabadulni, valami, ami képes visszatérni. Zavar, ha mások nem értenek meg. Hisz, hogy nem lehet ezt meg azt felfogni, hogy nem lehet átérezni a problémánk?
Aztán csak akkor jövünk rá a butaságunkra, amikor visszaolvasunk egy naplót, és jót nevetünk vagy pironkodunk magunkon. Vagy, ha tényleg történik valami komoly dolog, vagy ha olyat vesztünk el, aki/ami igazán fontos nekünk. Csak ilyenkor jövünk rá, hogy mekkora hülyeségen vacakoltunk. Amikor vannak dolgok, amik ezerszer többet érnek, és össze kéne tennünk a kezünket. Mert olyan dolgok birtokosai lehetünk, amire mások csak vágyakoznak, és ez nem csak anyagi, hanem lelki dolog is lehet. Amikor boldogok lehetünk és szerencsésnek érezhetjük magunkat, és rádöbbenhetünk mennyire túloztunk, csak azért, hogy a figyelem ránk irányulhasson, és valamit bizonyítsunk magunknak.
De enélkül valahogy mégis nehéz lenne elképzelni a mindennapjainkat, mert enélkül nem érezzük üresnek magunkat…