Idegen

Történelmi pillanat. Ez ugyanis az első bejegyzés, amit az én saját, kis aranyos, gyönyörű ASUS laptopomról írok. Igaz, már több mint 3 hete itthon vagyok, de most szántam rá végre magam, hogy valami bejegyzés félét is írjak. Lustaság? Az is! Igaz más elfoglaltságom is volt. de az igazat megvallva, rég volt már ilyen kellemes időszakom. Ált. kipihentem kelek akkor, amikor én szeretnék. Napközben megnézek egy filmet, vagy egy sorozatból pár részt. (A tanév rendes időszakában alig nézek TV-t …) Van időm kényelmesen olvasgatni olyan könyveket, amikre már régóta kíváncsi vagyok. (Ki is raktam oldalra egy kis olvasmánylistát, azokról a könyvekről, amiket mostanában elolvastam :)) Néha játszom egy kicsit Lufival, a spánielünkkel. Jah, és persze napi 2-3 tételt próbálok átnézni és megtanulni. Beszorítom ezeket az előző lényegesen kellemesebb elfoglaltságok közé …
De valahogy ezzel egy korszak is kezd a végéhez közeledni. Vége a giminek! Valahogy már visszamenni is olyan furcsa. Teljesen idegennek érzem magam. Valakinek, aki visszatér, és már nem tartozik ide. Furcsa kívülről szemlélni az eseményeket. Még egy hónapja sincs annak, hogy én is rohantam reggel a buszhoz, igyekeztem órára, izgultam egy felelés miatt, az unalmas órákon a füzetembe rajzolgattam, beszélgettünk a barátaimmal. Most mindent csak egy kívülálló szemével látok, és az elmúlt 5 év olyan furcsának, és valahogy másnak tűnik …
Ami igazán furcsa, és még ha önző dolog is, de kénytelen vagyok azt beismerni, hogy az élet nélkülem is megy tovább. Az események ugyanúgy zajlanak, azzal, hogy elmentünk, nem következett be semmi igazán nagy dolog. Nem vagyunk pótolhatatlanok, akiknek eddig órájuk volt velünk, azoknak lett egy csomó lyukasórájuk. Hamarabb végeznek, vagy később kell bejönniük. Még néha mosolyogva betérhetünk, megkérdezik, hogy hogyan sikerült az érettségi? Én, elmondom ugyanazt.
De egy új érzés is kezd a hatalmába keríteni. Jó lenne már túl lenni a szóbeliken, utána pedig pihizni, megtudni, hogy hová vettek fel, és kicsit nyugodtabban is tudjak álmodozni!

Wind of Change

A cím alapján a mostani bejegyzés szólhatna a kedvenc természeti elememről, de nem erről fog. Nem is az első dalszövegemről, amit 14 évesen írtam. És nem is egy nagyon tuti számról. Hanem magáról a változásról.
Szeretem, amikor valaki azt mondja, XY nem változott semmit vagy XY teljesen megváltozott. Ez a mondat gyakran nagyon nem helyes. Az élet természetes velejárója, hogy változunk. Felnövünk, öregszünk, ez az élet rendje. (Elég szomorú lenne, ha mindenki megmaradna egy tizenéves szintjén.) Nem csak a vonásaink lesznek másabbak, hanem a gondolkodásunk is. Azt mondják, valaki akkor lesz igazán öreg, ha szombat este nem a legmenőbb buliba akar elmenni, hanem a TV képernyője előtt akar elszundizni. (Bár ennek alapján gyakran én is öregnek számítok :P)
Egyedül az a változás nem jó, ha valaki a pénz és a siker miatt kifordul önmagából. Sokan megvetik azokat, akik ezután nem tudnak a barátaikkal ugyanolyanok lenni, mint régen. De, ha jobban belegondolunk, nem kéne talán teljesen igazságtalannak lenni. Most egy barát, aki tegyük fel, sikertelenebb, mint a másik, ezért akaratlanul is, de féltékeny lesz egy idő után. És barátjának, ha problémája lesz, azt sem fogja ugyanúgy megérteni.
Akkor is változunk, ha szerelmesek leszünk. Vannak pozitívdolgok is, amikor kivirulunk, de ilyenkor a baráti kapcsolatok is mások lesznek. Néha akaratlanul is választani kell, és ezt nem mindig és nem mindenki viseli jól. Főleg, ha a barátnőnek nincsen barátja, vagy ha a barátunk, valami jó dolgon fáradozott már mióta, de mi lerázzuk egy „csajos buli” kedvéért. Mindkettő álláspont valamilyen szinten megérthető, nem kéne ítélkezni.
A szélben is az a csodálatos, hogy mindig más, sosem ugyanolyan. Az emberi természet, ha árnyaltabban is, de jó, hogy ilyen. Különben igen unalmas lenne.