Megkésett számadás

Eljutottunk ahhoz a pillanathoz, amikor visszatekintünk. Ok, én ezzel is elkéstem, hiszen már elmúlt Szilveszter, de itt egy új év, egy új kezdet, új NAGY mappa a blogon. Nos, hol is kéne kezdeni?
Az elmúlt év elég felemásra sikeredett. Voltak nagyon pozitív dolgok. Egy érettségi tárggyal kevesebb, összejöttem a barátommal, nyáron sokat utaztam, új barátokra tettem szert, betöltöttem a 18. életévem. De a családom szerényebb lett egy fővel, egy vizsgám elbuktam és volt, akikkel a viszonyom is megromlott. De elnézve az előző listát mégis a pozitív dolgokból van több.

Alapvetően szerencsésnek tartom magam ilyenkor, és irigyeltnek is, hiszen hány ember van, aki nem mondhatja el magáról ugyanezeket. Akiknek a listáján sokkal több a negatív dolog. Persze, nekem is megvannak a mindennapi félelmeim, amik lehet, hogy egyesek szemében nevetségesnek tűnnek, de nekem nagyon is fontosak. Mindenkinek más a baja…
Sok mindenben érettebbnek érzem magam, mégis kevésnek ahhoz, hogyha hirtelen rám szakadna jóval több teendő, akkor azt teljes mértékben el tudnám vállalni. Szeretnék ezen változtatni, reméljük nyugodtan, a magam tempójában ezt teljesíteni is tudom!

A gondolataim is érettebbek. Vagyis volt, aki ezt állapította meg. De rá pár napra rájöttem, hogy csak bájologni akart. Lehet, hogy érettebb vagyok valamivel, de ugyanolyan naiv is maradtam. Nem akarok gyanakvó lenni, de ezen is lenne mit változtatni.

Idén valamivel az életfilozófiám is változott. Amikor kisgyerek voltam, akkor a templomban hallottam egy történetet (kis) Szent Teréz életéről. És rögtön megfogott belőle egy dolog: akiket nem kedvelt azokkal megpróbált kedvesebb lenni. Nos, ha én nem is követtem teljesen ezt a példát, de az tény, hogy a fantáziám megragadta. Ez döbbentett rá arra, hogy mindenki érdemel egy esélyt. Nem szabad rögtön előítéletekkel lenni mások iránt. Meg kell próbálni kedvesnek lenni és mosolyogni. Ez sokkal bizalomgerjesztőbb a külvilág felé. És, így kisebb az esélye annak, hogy elszalasszunk egy új lehetőséget. Persze megvannak a hátulütői is. De én nem ismerek olyan embert, akit mindenki szeretne. Mindig vannak irigyek. Mindig vannak olyanok, akik szívesen keresztbetennének másoknak, hiába nem érdemelné meg az illető.

Másik dolog, amiben változni kéne, azaz, hogy én megtanultam visszaszámolni magamban, ha vki felidegesít vagy megbánt. Ami egy bizonyos fokig ugyancsak jó dolog. De egy idő után annyi düh felgyülemlik bennem, hogy a legkisebb dolog miatt kiborulok. És amit eddig visszafojtottam az egyszerre csak visszajön. Ez leginkább egy vulkánra hasonlít, nem véletlen lett a neve vulkáneffektus.
De amiért olyan gyakran ebbe a hibába esek, az nem más, mint nem szeretem a saját gondjaimmal a környezetem terhelni. Tudom, hogy valamilyen szinten erre vannak a barátok és a szülők is, de épp ezért nem akarom az ő szívüket is bántani, ha nekem bajom van.

Még mit kívánok? Világbéke, Peace and Love … Most írjak ilyen magasztos, szépen hangzó dolgokat? Nem mondom, hogy nem igaz, jók lennének ezek mind, de minden ember alapvetően önző és ne mondja nekem senki, hogy a saját személyes boldogságát nem helyezi előtérbe. Persze, kivétel erősíti a szabályt.

Nah, B.Ú.É.K. nektek is! (igaz megkésve pár napot) …

Legyetek jók! (ígérem erre az évre találok már egy másik elköszönést, mert ezzel sztem már mki agyára megyek :))