Egy nap Éva engedett a kísértésnek és levette az almát a fáról, amit meg is kóstolt. Utána adott belőle Ádámnak is. Ekkor furcsán érezték maguk. Ami eddig természetes volt számukra az zavaró lett hirtelen. Tettükre hamarosan Isten is rájött és kiűzte őket a Paradicsomból. Ezután 
szembesülniük kellett az élet nehézségeivel és a saját lábukon kellett megállniuk…
„Vissza akarok térni oda, ahol
Mindenben hittem és nem tudtam semmit”
Mindenki egyszer eljut arra pontra, amikor hirtelen ráébred, hogy az egyetlen személy, akire tényleg mindig számíthat, az önmaga. Gyerekként mindig van, aki vigyáz ránk, aki próbál minket megóvni a problémáktól és elhitetni velünk, hogy nincs semmi baj. Ameddig hihetünk a mesékben, az álmainkban.
Az első, egyik legfurcsább ébredés az, amikor egy lány rájön, hogy a szőkeherceg vagy a kedvenc énekese nem fog bekopogtatni a szobája ajtaján és nem viszi el őt, hogy ezek után boldogan éljenek. A fiúk esetében az egész leginkább annyiban különbözik, hogy ők a hosszú combú, nagymellű playboy nyuszira várnak. :D
Ehhez hasonló érzés az is, amikor kénytelenek vagyunk szembesülni azzal, hogy álmaink szakmája elérhetetlen számunkra, hisz nem a legkönnyebb elhelyezkedni képregény rajzolóként, íróként, színészként. Mikor
szembesülünk azzal, hogy mennyire fontos is a protekció. És ha mégis az álmainkat akarjuk követni, akkor azért igenis meg kell dolgozni. Mert amikor tanulunk, akkor mindig van, aki elindít minket, de ha többet akarunk, akkor valamilyen szinten, de „mesterré” kell válnunk a siker érdekében.
És közben számtalan kérdés megfogalmazódik bennünk, amikre nehéz választ adni. Mert rádöbbenünk, hogy a világ milyen igazságtalan, hányszor szenvednek azok, akik legkevésbé érdemelnék meg. Miért azokat sújtja a sors, akiknek már így is elég bajuk van? Miért veszítjük el azokat, akiket szeretünk? Miért van annyi betegség? Miért létezik a távolság? Miért nem sikerülnek mindig úgy a dolgok, ahogy szeretnénk?
Amikor ezeket a kérdéseket felrakjuk, akkor talán az járhat az eszünkben, hogy mennyire rossz embernek lenni, és mennyire jó lenne, ha ez az egész véget érne vagy megint abban az állapotban élhetnénk, mint gyerekként, amikor még minden sokkal gondtalanabb, nyugodtabb. Amikor még megengedhetjük magunknak azt a luxus, hogy naivak legyünk …
szembesülniük kellett az élet nehézségeivel és a saját lábukon kellett megállniuk…„Vissza akarok térni oda, ahol
Mindenben hittem és nem tudtam semmit”
Mindenki egyszer eljut arra pontra, amikor hirtelen ráébred, hogy az egyetlen személy, akire tényleg mindig számíthat, az önmaga. Gyerekként mindig van, aki vigyáz ránk, aki próbál minket megóvni a problémáktól és elhitetni velünk, hogy nincs semmi baj. Ameddig hihetünk a mesékben, az álmainkban.
Az első, egyik legfurcsább ébredés az, amikor egy lány rájön, hogy a szőkeherceg vagy a kedvenc énekese nem fog bekopogtatni a szobája ajtaján és nem viszi el őt, hogy ezek után boldogan éljenek. A fiúk esetében az egész leginkább annyiban különbözik, hogy ők a hosszú combú, nagymellű playboy nyuszira várnak. :D
Ehhez hasonló érzés az is, amikor kénytelenek vagyunk szembesülni azzal, hogy álmaink szakmája elérhetetlen számunkra, hisz nem a legkönnyebb elhelyezkedni képregény rajzolóként, íróként, színészként. Mikor
szembesülünk azzal, hogy mennyire fontos is a protekció. És ha mégis az álmainkat akarjuk követni, akkor azért igenis meg kell dolgozni. Mert amikor tanulunk, akkor mindig van, aki elindít minket, de ha többet akarunk, akkor valamilyen szinten, de „mesterré” kell válnunk a siker érdekében.És közben számtalan kérdés megfogalmazódik bennünk, amikre nehéz választ adni. Mert rádöbbenünk, hogy a világ milyen igazságtalan, hányszor szenvednek azok, akik legkevésbé érdemelnék meg. Miért azokat sújtja a sors, akiknek már így is elég bajuk van? Miért veszítjük el azokat, akiket szeretünk? Miért van annyi betegség? Miért létezik a távolság? Miért nem sikerülnek mindig úgy a dolgok, ahogy szeretnénk?
Amikor ezeket a kérdéseket felrakjuk, akkor talán az járhat az eszünkben, hogy mennyire rossz embernek lenni, és mennyire jó lenne, ha ez az egész véget érne vagy megint abban az állapotban élhetnénk, mint gyerekként, amikor még minden sokkal gondtalanabb, nyugodtabb. Amikor még megengedhetjük magunknak azt a luxus, hogy naivak legyünk …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése