Kezdett egyre jobban sötétedni és a szél is erősödött, de az apuka még mindig nem érkezett meg. A percek pedig csak egyre lassabban, unalmasabban teltek a fiatal nő számára. Unottan az órájára nézett, ami három óra öt percet mutatott. Késik…
Elkezdett fel-alá járkálni a teremben, már meg is bánta, hogy ahelyett, hogy otthon ülne a jó melegben, egy forró cappuccinoval a kezében, a kedvenc délutáni sorozatát figyelve, a férjét várva, helyette itt áll és várakozik. Várakozik az osztály legelevenebb gyerekének édesapjára, aki megígérte, hogy háromnegyed háromra már biztos itt lesz. De mit is várt? Lehet, hogy nem is esett olyan messze az alma a fájától?
Megállt a tükör előtt, megigazította hosszú, sötétszínű haját és a tükörképet bámulta továbbra is. Eltelt újabb öt perc, de hiába. A tanítónő pedig kezdte egyre jobban elveszíteni a türelmét, és úgy döntött nem érdekli, ő hazamegy. Lehet, hogy nem túl etikus amit tesz, de ez vele szemben sem túl tisztességes, hogy így megváratják. Már rég véget ért az összes órája, de ő itt maradt, hogy beszéljen Kövesdi Dániel édesapjával, amiért a csemetéje az utóbbi időben aggasztó módon megváltozott.
Bár ne lett volna ennyire lelkiismeretes és kereste volna meg a szülőket, hogy tudják-e mi áll a háttérben? Inkább legyintett volna. De nem, ő cselekedni akart. Most borzasztóan bánta. Már épp a kabátjáért nyúlt volna, amikor kopogtak a másodikos terem ajtaján.
- Jó napot! Elnézést a késésért, de kicsit elhúzódtak a dolgok… - hadarta a férfi, miközben sáros csizmájával összejárta a terem padlóját a takarítónők nagy örömére.
- Semmi baj, de jobb lenne sietni. Már negyed négy van … - jegyezte meg a tanítónő, ám ekkor szemet szúrt neki, hogy a máskor jól öltözött férfi, most enyhén szólva szakadt, az arca borostás és nyúzott, a szemei pedig karikásak.
- Miért hívatott be engem? Valami történt Danikával? – kérdezte zavartan az apuka, miközben leült az egyik székre.
- Nos, hol is kezdjem. A fia, Dániel tanulmányi eredménye az utóbbi időben meglehetősen visszaesett. A múltkori dolgozata elég gyengén sikerült és a társaival szemben is sokkal agresszívabban viselkedik, mint régebben – kezdett bele a fiatal nő. A hangja kissé bátortalan volt, de ezt rutintalanságának köszönhette, mivel pályakezdő volt. – Nem tudja ennek mi lehet az oka?
A férfi halványan elmosolyodott, majd újra komor arcot vágott. Beletúrt rövid barna hajába, majd nagy levegőt vett:
- Tudja az utóbbi időben nincs minden teljesen rendben otthon, kissé zűrösebb időszakot élünk át, de reméljük hamarosan ez az egész véget ér.
- Ha nem veszi tolakodásnak, megtudhatnám miről van szó? – nézett kíváncsian a nő, a vele szemben ülőre.
- A feleségem babát vár – mosolyodott el a férfi.
- Gratulálok! – vágott közbe a tanítónő.
- De, a feleségem veszélyeztetett terhes és másfél hete kórházban van – folytatta az édesapa. – Egy ideje minden teher rám nehezedik. A munkám, az összes házimunka és természetesen Dani is. Egyedül pedig roppant nehéz ellátni minden teendőt.
- Ez érthető, és még Dani is gyerek. Talán pár dolgot előtérbe kell helyezni a javára, vagy valami egyéb módon a tanulásra bírni őt – magyarázta a fiatal hölgy.
Az apuka elmerengve nézett rá. Persze, hogy a fia nagyon fontos neki, de az a halom munka a munkahelyén. A sok ügyintézési papírral is mindenki csak most, pár nappal a határidő előtt tud kapkodni. Emellett ma még mosni is kellett volna, meg valami rendeset főzni a gyereknek, kivételesen ne rántottát egyenek. De mivel lehetne rábírni az ő kisfiát, hogy végre ne csak az otthoni dolgokra koncentráljon?
***
Mikor beért a házba a férfi, a gyerek a nappaliban ült és valami rajzfilmet nézett a TV-ben átszellemülten. Mellette az uzsonnának szánt csoki papírja, az olvasókönyv és pár játék hevert a kanapén.
- Halihó! Megjöttem – próbálta a figyelmet magára irányítani a férfi.
Ezt már a fia is észrevette, de durcásan el is fordult. Az apuka nagyot sóhajtott és magában szomorúan megállapította, hogy ezek szerint a fia dackorszaka mégsem ért véget, sőt úgy látszik, hogy kezd kiújulni.
- Megígérted, hogy ma találkozhatok anyával! – nézett csúnyán Dani.
- De nem volt rá időm, de megígérem, holnap bemehetsz hozzá te is!
- Tegnap is ezt mondtad! – vágott vissza Dani.
- De ez nem azért van, mert nem akarlak bevinni, hanem, mert nem értem rá – felelt nyugodtan, majd megpróbálta másra terelni a témát. – És mit szólnál ahhoz, ha ma tésztát ennénk ezzel a piros színű öntettel?
- Azt nem szeretem! Nem szeretem a piros színű öntetet! – nyújtotta ki a nyelvét undorodva a kisfiú.
- De ezt biztosan szeretni fogod! Ilyen van a reklámban is. Mire megírod a matekot, addigra el is készülök vele – győzködte az édesapa a gyerekét.
- Akkor sem kell.
- Ígérem, holnaptól már sokkal jobb dolgunk lesz. Végre nagyinak sikerült kivennie egy kis szabadságot és ő majd segít nekünk itthon – ült le Dani mellé az apukája és megborzolta fia dús haját. De Danika csak szomorú szemekkel nézett az apukájára:
- Miért a nagyi jön, miért nem anya? Nem is hiányzunk neki?
- Dehogynem. De anya most nem tud hazajönni, mert a kórházba van … – kezdett bele ugyanabba a magyarázatba ki tudja hányadszor a férfi. Ő is már nagyon hiányolta a feleségét, de tudták, hogy így lesz a legjobb a nejének és a picinek is.
Majd csendben maradtak és újra maguk elé bámultak, miközben hangosan szólt a TV. Aztán a férfi nagy levegőt vett és végre előadja azt a szöveget, amin egész hazaúton gondolkodott:
- Dani, emlékszel arra mit hallottál Jézuskáról hittan órán?
- Persze, meg a pásztorokról, a csillagról, a királyokról, Józsefről meg Máriáról is! – csillant fel a gyerek szeme, amikor ezt a témát meghallotta.
- Azt is hallottad, hogy a Jézuska meg az angyalka viszik az ajándékot a jó gyerekeknek?
- Naná! – felelte gyorsan a gyerek, miközben furcsán nézett édesapjára. Szegény tudatlan felnőtt, még azt sem tudta, hogy tőle kapjuk az ajándékot?! Ez a világ egyik legtermészetesebb dolga!
- És te nem is kérsz semmit karácsonyra? – vágott most meglepett arcot az apuka.
- Már miért ne kérnék? – kerekedett el még jobban a kisfiú szeme.
- Nekem Kati néni azt mesélte, hogy mostanában nem vagy elég szorgalmas. Még verekedtél is – ráncolta össze a homlokát a férfi.
- Az nem úgy volt! Vagyis… - töprengett el Dani. Hirtelen elbizonytalanodott. Gondolatai elkezdtek össze-vissza kavarogni és sok mindent nem értett. – Apa! Én nem vagyok rossz, ugye?
- Már miért lennél az? Tudom, hogy mostanában nem volt könnyű jónak lenned. De ha ezentúl mindig az leszel, a Jézuska teljesíti amit kérsz – mondta biztatóan, mire Dani szemében egy vidám fény jelent meg.
***
Már beköszöntött a téli szünet első napja. Nagy pelyhekben hullott a hó, és az idő is kezdett lehűlni. A város is kezdett karácsonyi díszbe öltözni. Kivilágították az utcákat és feldíszítették házakat. Az embereket vásárlási láz ragadta magával. Vagyis külsőségekben a város megfelelt a „karácsonyi hangulat” címszó elvárásainak.
De néha már úgy tűnt, hogy az emberek egy részénél ez a fogalom már itt ki is merült. Inkább csak túl akarnak lenni az egészen az egész hercehurcán. Persze, ilyenkor mindenkinek jóval több dolga van, de ne felejtsük el, ez a nap nem csak a külsőségekről szól!
Nem csak arról, hogy ki mennyire drága és márkás cuccot kapott, hogy a karácsonyi vacsorán hány fogásos menü szerepelt. Ezen a napon végre összetartozunk egy kicsit, és nem vagyunk annyira önzők. Tudunk annak is örülni, ha a másik ember örül.
Ennek fényében érezheti az ember magát igazán önzőnek. Manapság, mintha már csak a gyerekek értenék az ünnep igazi lényegét. Dani is megváltozott. És ebben nem csak az apukájával való beszélgetés játszott szerepet. Idén ugyanis nem játékot kért a Jézuskától, hanem, hogy végre hazajöhessen az édesanyja a húgocskájával.
Igaz, még csak alig múlt el nyolc éves, de a beszélgetés után valahogy kezdett arra is ráébredni, hogy az édesapjának is nagyobb segítségre van szüksége. Igaz, már ott volt a nagymamája de, hogy a dolgok zavartalanul menjenek tovább, abban neki is be kell segítenie. Persze ezentúl sem ő végezte a házimunka nagy részét vagy az édesapja munkáját, hanem azzal, hogy megpróbált jó lenni. Megpróbált minél kevésbé az apukája terhére lenni…
És ő már ezzel sokat segített…
***
Kint az utcát a hó borította. A házban fenyő és fahéj illatot lehetett érezni. A régi lemezjátszón egy karácsonyi dal szólt. A bölcsőben egy gyönyörű kislány aludt csendesen. A bölcső körül pedig a büszke szülők és Dani állt boldogan.
Volt egyszer egy karácsony…
Elkezdett fel-alá járkálni a teremben, már meg is bánta, hogy ahelyett, hogy otthon ülne a jó melegben, egy forró cappuccinoval a kezében, a kedvenc délutáni sorozatát figyelve, a férjét várva, helyette itt áll és várakozik. Várakozik az osztály legelevenebb gyerekének édesapjára, aki megígérte, hogy háromnegyed háromra már biztos itt lesz. De mit is várt? Lehet, hogy nem is esett olyan messze az alma a fájától?
Megállt a tükör előtt, megigazította hosszú, sötétszínű haját és a tükörképet bámulta továbbra is. Eltelt újabb öt perc, de hiába. A tanítónő pedig kezdte egyre jobban elveszíteni a türelmét, és úgy döntött nem érdekli, ő hazamegy. Lehet, hogy nem túl etikus amit tesz, de ez vele szemben sem túl tisztességes, hogy így megváratják. Már rég véget ért az összes órája, de ő itt maradt, hogy beszéljen Kövesdi Dániel édesapjával, amiért a csemetéje az utóbbi időben aggasztó módon megváltozott.
Bár ne lett volna ennyire lelkiismeretes és kereste volna meg a szülőket, hogy tudják-e mi áll a háttérben? Inkább legyintett volna. De nem, ő cselekedni akart. Most borzasztóan bánta. Már épp a kabátjáért nyúlt volna, amikor kopogtak a másodikos terem ajtaján.
- Jó napot! Elnézést a késésért, de kicsit elhúzódtak a dolgok… - hadarta a férfi, miközben sáros csizmájával összejárta a terem padlóját a takarítónők nagy örömére.
- Semmi baj, de jobb lenne sietni. Már negyed négy van … - jegyezte meg a tanítónő, ám ekkor szemet szúrt neki, hogy a máskor jól öltözött férfi, most enyhén szólva szakadt, az arca borostás és nyúzott, a szemei pedig karikásak.
- Miért hívatott be engem? Valami történt Danikával? – kérdezte zavartan az apuka, miközben leült az egyik székre.
- Nos, hol is kezdjem. A fia, Dániel tanulmányi eredménye az utóbbi időben meglehetősen visszaesett. A múltkori dolgozata elég gyengén sikerült és a társaival szemben is sokkal agresszívabban viselkedik, mint régebben – kezdett bele a fiatal nő. A hangja kissé bátortalan volt, de ezt rutintalanságának köszönhette, mivel pályakezdő volt. – Nem tudja ennek mi lehet az oka?
A férfi halványan elmosolyodott, majd újra komor arcot vágott. Beletúrt rövid barna hajába, majd nagy levegőt vett:
- Tudja az utóbbi időben nincs minden teljesen rendben otthon, kissé zűrösebb időszakot élünk át, de reméljük hamarosan ez az egész véget ér.
- Ha nem veszi tolakodásnak, megtudhatnám miről van szó? – nézett kíváncsian a nő, a vele szemben ülőre.
- A feleségem babát vár – mosolyodott el a férfi.
- Gratulálok! – vágott közbe a tanítónő.
- De, a feleségem veszélyeztetett terhes és másfél hete kórházban van – folytatta az édesapa. – Egy ideje minden teher rám nehezedik. A munkám, az összes házimunka és természetesen Dani is. Egyedül pedig roppant nehéz ellátni minden teendőt.
- Ez érthető, és még Dani is gyerek. Talán pár dolgot előtérbe kell helyezni a javára, vagy valami egyéb módon a tanulásra bírni őt – magyarázta a fiatal hölgy.
Az apuka elmerengve nézett rá. Persze, hogy a fia nagyon fontos neki, de az a halom munka a munkahelyén. A sok ügyintézési papírral is mindenki csak most, pár nappal a határidő előtt tud kapkodni. Emellett ma még mosni is kellett volna, meg valami rendeset főzni a gyereknek, kivételesen ne rántottát egyenek. De mivel lehetne rábírni az ő kisfiát, hogy végre ne csak az otthoni dolgokra koncentráljon?
***
Mikor beért a házba a férfi, a gyerek a nappaliban ült és valami rajzfilmet nézett a TV-ben átszellemülten. Mellette az uzsonnának szánt csoki papírja, az olvasókönyv és pár játék hevert a kanapén.
- Halihó! Megjöttem – próbálta a figyelmet magára irányítani a férfi.
Ezt már a fia is észrevette, de durcásan el is fordult. Az apuka nagyot sóhajtott és magában szomorúan megállapította, hogy ezek szerint a fia dackorszaka mégsem ért véget, sőt úgy látszik, hogy kezd kiújulni.
- Megígérted, hogy ma találkozhatok anyával! – nézett csúnyán Dani.
- De nem volt rá időm, de megígérem, holnap bemehetsz hozzá te is!
- Tegnap is ezt mondtad! – vágott vissza Dani.
- De ez nem azért van, mert nem akarlak bevinni, hanem, mert nem értem rá – felelt nyugodtan, majd megpróbálta másra terelni a témát. – És mit szólnál ahhoz, ha ma tésztát ennénk ezzel a piros színű öntettel?
- Azt nem szeretem! Nem szeretem a piros színű öntetet! – nyújtotta ki a nyelvét undorodva a kisfiú.
- De ezt biztosan szeretni fogod! Ilyen van a reklámban is. Mire megírod a matekot, addigra el is készülök vele – győzködte az édesapa a gyerekét.
- Akkor sem kell.
- Ígérem, holnaptól már sokkal jobb dolgunk lesz. Végre nagyinak sikerült kivennie egy kis szabadságot és ő majd segít nekünk itthon – ült le Dani mellé az apukája és megborzolta fia dús haját. De Danika csak szomorú szemekkel nézett az apukájára:
- Miért a nagyi jön, miért nem anya? Nem is hiányzunk neki?
- Dehogynem. De anya most nem tud hazajönni, mert a kórházba van … – kezdett bele ugyanabba a magyarázatba ki tudja hányadszor a férfi. Ő is már nagyon hiányolta a feleségét, de tudták, hogy így lesz a legjobb a nejének és a picinek is.
Majd csendben maradtak és újra maguk elé bámultak, miközben hangosan szólt a TV. Aztán a férfi nagy levegőt vett és végre előadja azt a szöveget, amin egész hazaúton gondolkodott:
- Dani, emlékszel arra mit hallottál Jézuskáról hittan órán?
- Persze, meg a pásztorokról, a csillagról, a királyokról, Józsefről meg Máriáról is! – csillant fel a gyerek szeme, amikor ezt a témát meghallotta.
- Azt is hallottad, hogy a Jézuska meg az angyalka viszik az ajándékot a jó gyerekeknek?
- Naná! – felelte gyorsan a gyerek, miközben furcsán nézett édesapjára. Szegény tudatlan felnőtt, még azt sem tudta, hogy tőle kapjuk az ajándékot?! Ez a világ egyik legtermészetesebb dolga!
- És te nem is kérsz semmit karácsonyra? – vágott most meglepett arcot az apuka.
- Már miért ne kérnék? – kerekedett el még jobban a kisfiú szeme.
- Nekem Kati néni azt mesélte, hogy mostanában nem vagy elég szorgalmas. Még verekedtél is – ráncolta össze a homlokát a férfi.
- Az nem úgy volt! Vagyis… - töprengett el Dani. Hirtelen elbizonytalanodott. Gondolatai elkezdtek össze-vissza kavarogni és sok mindent nem értett. – Apa! Én nem vagyok rossz, ugye?
- Már miért lennél az? Tudom, hogy mostanában nem volt könnyű jónak lenned. De ha ezentúl mindig az leszel, a Jézuska teljesíti amit kérsz – mondta biztatóan, mire Dani szemében egy vidám fény jelent meg.
***
Már beköszöntött a téli szünet első napja. Nagy pelyhekben hullott a hó, és az idő is kezdett lehűlni. A város is kezdett karácsonyi díszbe öltözni. Kivilágították az utcákat és feldíszítették házakat. Az embereket vásárlási láz ragadta magával. Vagyis külsőségekben a város megfelelt a „karácsonyi hangulat” címszó elvárásainak.
De néha már úgy tűnt, hogy az emberek egy részénél ez a fogalom már itt ki is merült. Inkább csak túl akarnak lenni az egészen az egész hercehurcán. Persze, ilyenkor mindenkinek jóval több dolga van, de ne felejtsük el, ez a nap nem csak a külsőségekről szól!
Nem csak arról, hogy ki mennyire drága és márkás cuccot kapott, hogy a karácsonyi vacsorán hány fogásos menü szerepelt. Ezen a napon végre összetartozunk egy kicsit, és nem vagyunk annyira önzők. Tudunk annak is örülni, ha a másik ember örül.
Ennek fényében érezheti az ember magát igazán önzőnek. Manapság, mintha már csak a gyerekek értenék az ünnep igazi lényegét. Dani is megváltozott. És ebben nem csak az apukájával való beszélgetés játszott szerepet. Idén ugyanis nem játékot kért a Jézuskától, hanem, hogy végre hazajöhessen az édesanyja a húgocskájával.
Igaz, még csak alig múlt el nyolc éves, de a beszélgetés után valahogy kezdett arra is ráébredni, hogy az édesapjának is nagyobb segítségre van szüksége. Igaz, már ott volt a nagymamája de, hogy a dolgok zavartalanul menjenek tovább, abban neki is be kell segítenie. Persze ezentúl sem ő végezte a házimunka nagy részét vagy az édesapja munkáját, hanem azzal, hogy megpróbált jó lenni. Megpróbált minél kevésbé az apukája terhére lenni…
És ő már ezzel sokat segített…
***
Kint az utcát a hó borította. A házban fenyő és fahéj illatot lehetett érezni. A régi lemezjátszón egy karácsonyi dal szólt. A bölcsőben egy gyönyörű kislány aludt csendesen. A bölcső körül pedig a büszke szülők és Dani állt boldogan.
Volt egyszer egy karácsony…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése